Oldal kiválasztása


Nem számított, hol épült a fürdő

A rómaiak már a fürdő helyének megválasztásakor is rendkívül óvatosak voltak. Igyekeztek a lehető legmelegebb, legnaposabb helyet választani. Télen a meleg és langyos vizű medencék nyugatról kaptak fényt, de ha ez a helyi adottságok miatt nem volt lehetséges, akkor délről, mivel a fürdőzés szokásos ideje déltől napsütésig volt. Ugyanígy ügyelni kellett arra is, hogy a női és a férfi fürdő egymás mellett legyen: így lehetővé vált, hogy mindkettő melegvizes medencéjét közös fűtőberendezéssel láthassuk el.

A fürdőszobák közel vannak egymáshoz

A császári fürdő látogatói által használt helyiségek általában szorosan egymás mellett helyezkedtek el, és fűtési okokból az épületegyüttes déli vagy nyugati részén helyezkedtek el. Ezeket a helyiségeket leggyakrabban boltozatok vagy keresztboltozatok takarták. Falaik egyenesek és simaak, mert a stukkótól eltérően ellenálltak a folyamatosan nedves és meleg levegőnek. A fürdők a nagy hőmérséklet- és páratartalom-ingadozások miatt egyedi falszerkezetet is igényeltek, ezért is volt nagyon gyakori, hogy a habarcsot állati szőrrel keverték, ami jóval kevésbé töredezett. A vízellátás természetesen a fürdő egyik legfontosabb alapfeltétele volt, így nem csoda, hogy szinte minden fürdőben külön ciszterna és vízvezeték volt.

Fontos volt a fűtési rendszer

A görögök már nagy jelentőséget tulajdonítottak a fürdőzésnek, Olimpiában és Eretriában már Kr. e. Az 5. századtól ismerünk ülőkádas, kerek izzasztószobás fürdőházakat, később a lég- és vízmelegítés hipokausztikus megoldását is alkalmazták. Ennek lényege az úgynevezett úszó platform, amit alulról fűtöttek. A fűtendő helyiség padlóját kőből vagy téglából faragott oszlopok támasztották, esetenként a kettő keveréke. Ezekre általában két lábnyi faragott kőlap került, amelyek sarkai a pillérek közepén találkoztak. A lapokat szorosan egymás mellé illesztjük, és a keletkezett összefüggő felületre öntjük a terrazzót. Vastagságuk általában 20 cm volt, de néha vastagabb is. A fűtőnyílás belső oldalára egymással párhuzamos, peremre állított kőlapok kerültek rögzítésre. Az így kialakított csatorna huzatot biztosított az égetett rönkök lángjának, és közvetlenül a padló alá vezette az áramló hőt. A felmelegített levegő az oszlopok között keringett, és egyenletesen melegítette a padlót.

Szerviz helyiségek a föld alatt

Említést érdemelnek a római császárok fürdőinek kiszolgáló helyiségei is, amelyeket általában a föld alatt alakítottak ki. Ezek a csarnok- és folyosórendszerek a fürdő üzemeltetése, karbantartása szempontjából fontosak voltak, nagy létszámban dolgoztak bennük. A helyiségek egy részét az épület és a medencék fűtésére, vízellátására használták. A meleg levegő a kazánházakból és a gyújtóhelyiségekből indult a rendszeren keresztül a pillérekre támasztott helyiségek vastag padlója alatt, majd a falakba függőlegesen épített agyagcsöveken keresztül távozott a tető kéményeiből. Elrejtették a vízvezetékeket is, amelyek rendszerint egy nagy ciszternából osztották el a vizet az épületen belül.

A római fürdő technikai csodái

Higiénia és napozóterasz

Természetesen a legpompásabb fürdőkben is szükség volt a kevésbé tekintélyes, de mégis nélkülözhetetlen mellékhelyiségekre, illemhelyekre. A mellékhelyiség összefüggő márvány ülőgarnitúrából állt, egymáshoz meglehetősen közeli nyílásokkal, alatta pedig egy vízelvezető csatorna, amelyet gyakran folytonos vízfolyással öblítettek át. Jobb esetben az ülések előtt vízvezető mélyedés volt, ami papír híján tisztálkodási célokat szolgált. A fürdőházak kőboltozatában 13,5 és 19 méteres magasságban különböző napozóteraszok találhatók, amelyekhez külön látogató- és személyzeti lépcső is tartozik. A fürdőzők számára hozzáférhető helyiségekben számos speciális helyiség is található, például a masszázs- és olajozó helyiségek mellett van egy testszőrzet eltávolítására szolgáló helyiség is.

A római fürdő technikai csodái





Cikk forrása