Oldal kiválasztása


1959-ben az volt a terv, hogy a termálvizet vezetéken keresztül a falu központjába viszik, és ott termálstrandot alakítanak ki. December elején lesz 62. évfordulója a büki termálkút megnyitásának. Ez a cikk az Arcanum segítségével készült. 1960. november utolsó hétvégéjén ködös, nyirkos időben ásóval, lapáttal, csákánnyal indultak a falu határára a Vas megyei Bük lakói. Ki kellett próbálniuk, hiszen alig több mint egy hét volt hátra a három évvel korábban bezárt termálkút újranyitásáig. Előtte azonban egy több mint két kilométeres árkot kellett ásni, hogy a feltörő meleg víz ne mossa el a környező mezőgazdasági területeket. A Vas Népe napilap korabeli cikke szerint minden büki önkéntesnek két-három napon át kellett lövészárkokat ásnia. Három évesen azonban nem volt osztatlan a helyiek öröme. Akkoriban sokan azt hitték, hogy Bük olajkitermelő helyként válik ismertté. Egy korábbi sikertelen mélyfúrás után az olajkutatók évekig elkerülték az Alföld környékét is. 1957-ben azonban visszatértek, és a Dunántúli Kőolajfúró Üzem munkatársai a Kisalföld és az Alpokalja találkozásánál lévő területet találták megfelelő helyszínnek. Ezen belül Bük község határában két kutatófúrás indult egymás mellett. 1957 őszén 1004 és 1282 méter közötti mélységben termálvizet találtak, nem olajat. Vasi Szemle 1961 elején írta, hogy ezzel több probléma is van. Maga a fúrási technológia szénhidrogénekre lett optimalizálva, így a pontos vízhozamot nem lehetett felmérni. A termálvíz jó minőségűnek tűnt, de nem akarták szabadon engedni. Ezért a községi és megyei tanáccsal egyeztetve mindkét kutat cementdugókkal lezárták. Akkoriban az ipar jelentett igazi áttörést a települések számára. Bükön is sokan láttak maguk előtt nagy olajüzemeket, de az olajfúró szakemberek távozásával ezek a remények szertefoszlottak. Nem sokkal később azonban kezdték meglátni a falu alatti termálvízbázisban rejlő lehetőségeket. Így a lakosság nyomására először a helyi tanács, majd a megyei tanács kezdett foglalkozni a termálkút megnyitásának és a fürdő létesítésének ötletével. A Vas Népe 1959-ben írt egy tervről, amely szerint a fürdőt nem a falutól három kilométerre lévő termálkút közelében helyeznék el, hanem vezetéken keresztül vezetnék be a faluba. Végül mégis az a döntés született, hogy egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne a kúthoz közelebb építeni a fürdőt – ilyen lett a mai Bükfürdő. 1960 közepén már körvonalazódott a megoldás. A megyei tanács átvállalta a kút megnyitásának költségeit, a Víz és Csatornamúllal kijelölte a vízelvezető árok helyét, Bük és a környező falvak pedig pénzt és szociális munkát ajánlottak fel. Az árok december elejére elkészült, az 1-es kutat 1960. december 6-án nyitották meg újra. A víz egyre nagyobb vízárammal kezdett áttörni. Néhány nap múlva már 1000 liter/perc volt a hozam, január elején pedig már olyan mértékben megnőtt, hogy a hagyományos módszerrel sem tudták megmérni. A kútból a vizet elvezető csatornában gátat építettek, és így tudták lemérni a hatalmas, percenként 13 500 literes vízhozamot. Kicsit vissza is fojtották a szakemberek, mert attól tartottak, hogy tönkremegy a kút szerkezete. 1961 elején a Vasi Szemle a következő időszak feladatait vázolta fel: „Tekintettel a rendelkezésre álló gyógyvíz korlátlanságára és széles körű felhasználási lehetőségeire, a távlati tervek szerint Vas megye képviselő-testülete a távlati tervek szerint kíván építeni nagy tömegek fogadására alkalmas gyógyfürdő és üdülőhely, hosszú távon pedig a terv első lépései már a megvalósítás stádiumában vannak.” 1961 nyarán már elég nagy tömegek fürdőztek a büki vízelvezető árok mellett. Egy évvel később, 1962 augusztusában adták át az elkészült fürdőt, idén volt 60 éves. Az 1970-es években a fürdő már jól fejlett volt:



A cikk és kép forrása