Oldal kiválasztása


Hajdú-Bihar megye egyik kedvelt gyógyfürdője, a püspökladányi Sárrét Kincse továbbra is egész évben várja a fürdőzőket. Jegyáraik országos szinten is a legkedvezőbbek közé tartoznak. Végre ismét jó hírt közölhetünk az egyik hazai fürdőről. Nemrég megnyugtató hírek érkeztek a Vas megyei Mesteri község termálfürdőjéről, most pedig az ország másik felében működő Sárrét Kincse gyógyfürdőről is írhatunk pozitívumot. Elek István Gábor, a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a Ladány TV-nek nyilatkozott. Kezdjük a lényeggel, a sok hazai fürdőnek fejtörést okozó energiaár-emelés ellenére a Sárrét Kincse fürdő működése zavartalan. – Szeretném leszögezni, hogy a püspökládanyi fürdő nem zár be, egész évben üzemelünk, ahogy eddig is – hangsúlyozta az ügyvezető. A szakember kitért arra is, hogy sikeres nyári szezont tudhattak maguk mögött, amiben a kedvező nyári időjárás is jelentős szerepet játszott. Az elért látogatók száma meghaladta az előzetes várakozásokat. Átlagosan 600-650 vendég fordult meg a fürdőben egy nyári napon, de volt olyan is, hogy 900 vendéget fogadtak. A tervek szerint a szezon végén bezárják azokat a medencéket, amelyek nem üzemelnek egész évben. A gyermekmedence augusztus végén, az iskolamedence szeptember elején, az uszoda a következő napokban zárva tart. Ezzel egyidejűleg két kültéri és két fedett gyógyvizes medence üzemel egész évben. Emellett továbbra is elérhető egészségügyi részlegük összes szolgáltatása, ahol várhatóan új típusú gyógytornával is bővül a kínálat. Gyógyászati ​​részlegükön iszapkezelés, súlyfürdő, szénsavas fürdő, fizikoterápiás kezelések, elektromos fürdők, tangentor, víz alatti és szárazföldi gyógytorna áll a vendégek rendelkezésére. Kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, jódos-brómos gyógyvíz emelkedik a felszínre a város Hajdúszoboszlótól nagyjából 26 kilométerre fekvő fürdőjében. Ez többek között ízületi problémák, ízületi és gerincelváltozások, csonttörések utókezelése, izom- és idegfájdalmak, nőgyógyászati ​​gyulladások esetén lehet eredményes. A Sárrét Kincse fürdő továbbra is rendkívül kedvező jegyárakat kínál. A felnőtt napijegy 1350, a nyugdíjasoknak és a diákoknak 1100 forintba kerül. Manapság egyre ritkábbak az ilyen olcsó belépők, ráadásul ezért a pénzért korrekt szolgáltatást nyújtanak Püspökladányban. A helyi televízió riportját itt tekintheti meg: width=”560″ height=”315″ frameborder=”0″ allowfullscreen=”allowfullscreen”>



Cikk forrása